Hiányzik a tangó? – Theta-Tango

Hiányzik a tangó?

 In aktualis, blog

Tangós közösség vagyunk és próbálunk túllépni a covid okozta időszakon tangó nélkül, mégis hiányát éljük meg. Hiszen ez a pandemia azt vette el tőlünk, amit leginkább szerettünk. Ki-ki a maga szüksége, lehetősége szerint heti 1,2,3 4, 5, 6 alkalommal eljárt: táncolni, gyakorolni, tanítani.  Majd feltöltődve, elfeledkezve a stresszről, a napközbeni pörgésről, kezdődhetett egy új nap.

Tehát mit vett el tőlünk a Pandemia?

Azt ami lenyugtat, harmonizál, kisimítja az idegrendszerünket és mindezt egy élő szociális környezetben tehetjük(tehettük). Ez helyett megjelentek az online tangó technika órák, amelyből nagyon sokfélét fellelhetünk az interneten, annyira sokfélét, hogy már válogatni is nehéz, és tényleg inspirálóak és szívesen gyakorlunk ezekre. Amit azonban nem pótolnak ezek az órák, a másik ember jelenléte, az ölelés az együtt tánc, a táncestek társasága, az órák hangulata, a közös gyakorlások érzése.

Terápiás szemszögből nézve ajánlhatom, hogy használd fel okosan ezt az időt és nézd meg. Mit jelent számodra a tangó? Mire használtad az utóbbi években? Feltöltődésre? Kikapcsolódásra? Menekülésre a valóságod elől? Tehát tekinthetsz erre az időszakra úgy, mint egy önismereti lehetőség, hogy most amikor nincs tangó megérezd mire volt jó neked. Az egyedül mindenkitől elzárva létezésnek is megvannak a maga nehézségei, azonban az értéke is, hiszen ilyenkor nézhetsz rá önmagadra és láthatod mi elől menekültél.

Szociális szempontok, nagyon hiányzik, az hogy összegyűljünk, hogy együtt élvezzük a táncot, egymást, beszélgessünk. Az is hiányzik, hogy felhúzzam a tangós cipőm, felvegyem a ruhám és elinduljak az éjszakába táncolni. A nyár még inkább hozza ezt az érzést, elábrándozom azon, hogy csütörtök este van és a Budai vár lépcsőjén sétálunk felfelé és hallatszik a Savoyai teraszról a tangó zene. 

A tangó ölelés. Hiányzik, mert egyedi. Semmi nem pótolhatja, sem a család, sem a párkapcsolat, sem a gyerekek, semmi. Tehát irigykedhetünk arra akinek tangós partnere van ;). Őszintén az a bensőséges együtt áramlás, mozgás, játék, tánc egy egészséget addikciót alakított ki bennünk a tangó irányában.

Online tér mint helyettesítő eszköz. Hasznos a maga módján, megtanulsz videókat készíteni. Látod a táncodat videón ez is fontos. Azonban az online tér, a zoom milonga sosem fogja valódi tangó élményt adni. Nem beszélve az összes nemzetközi eseményről amelyek jelenleg lenullázodtak.

A kérdés nyitott marad. Hogy és mikor oldódik fel az 1,5 m távolságtartás, mikor leszünk már mindannyian védettek a covidra, vagy lesz talán oltóanyag ami megoldja a helyzetet és visszakaphatjuk, a hobbit, az életformát, a szerelmet ami a tangó nekünk. Addig is használhatjuk ezt az időt önfejlődésre, önálló táncfejlesztésre, napozásra a szabadban, vagy új hobbikra.

Virtuális öleléssel,

Évi

Recent Posts
Contact Us

We're not around right now. But you can send us an email and we'll get back to you, asap.

Not readable? Change text. captcha txt

Start typing and press Enter to search