Miért kérik tőled a tangó tanárok, hogy képzelj el dolgokat?

Veronica Toumanova egyik esszé írása a tangóról, az eredeti, angol nyelvű cikk itt érhető el: https://www.facebook.com/notes/veronica-toumanova/why-tango-teachers-ask-you-to-imagine-things/10153749468462499 (Why tango teachers ask you to imagine things, magyar nyelvre fordította: Benő Évi)

Gondolj az utolsó tangó órádra. Nagy valószínűséggel egy adott ponton az oktató azt mondta: “Most képzeld el…”, amit egy belső kép követett. Lehet, hogy közvetlenül a tangóhoz kapcsolódóan (“képzeld el, hogy nagyon szűk szoknyát viselsz”), vagy valamihez, ami általánosan ismert (“képzeld el, hogy egy lufit tartasz a mellkasod és a partnered mellkasa között”). Az oktató aztán megkért arra, hogy ezzel a belső képpel végezd a mozgást, építsd be. Visszaemlékezhetsz, hogy egy ilyen belső kép hatására, hogyan változott meg a mozgásod. A képpel azonosulva megengedted, hogy a kép Te magad légy így a mozdulat amit gyakoroltál, hirtelen másként kezdett működni.

A kép használat egy didaktikai és koreográfiai eszköz, amelyet virtuálisan minden táncban használunk. Miért is? Mi teszi a képet hatékonnyá? Milyen képek működnek a tangóban és melyek azok amelyek nem? Hogyan használhatod, hatékonyan a tangó gyakorlásban, táncosként vagy tanárként?

Tánc tanulás vagy oktatás során négy módon magyarázhatjuk meg a mozgást: vizuális példával, kinesztetikus vagy szenzoros példával, funkcionális magyarázattal, és belső képpel. Vizuális példa amikor a tanár, megmutatja a mozgást előtted. A mozgás kinesztetikus minősége az ölelésen keresztül észlelhető egy másik személy testén, vagy a saját testünkön a tanár útmutatásával. A funkcionális magyarázat a különböző technikai részletek szóbeli magyarázata, a mozdulatok részekre bontása: testhelyzetek, izomcsoportok használata, testtartás, a felhasznált erő stb.. Az belső képet egy olyan kompozit fogalom képviseletére használják, amely mélyen kapcsolódik a mozgáshoz.

Ideálisan tangó órán a tanár, a fent felsorolt összes változatot használja, a lehető legtöbb információt szolgáltatva, minden lehetséges szempontból. Néha azonban a tanároknak van egy kedvencük, vagy valamelyik témában kompetensebbek szemben a többivel. Csak egyik lehetséges mód használata önmagában nem elégséges. Ha egy tanár megmutatja a mozdulatot, de nem tudja elmagyarázni, hogy hogyan történik, vagy képet alkotni róla, úgy mondják “ő egy nagyon jó táncos, de valójában nincsenek didaktikai ismeretei.” A képzelet és az érzékszervi szempontok a biomechnika eredményei. Meg kell értenünk, hogy hogyan érkezünk meg oda.

Természetesen sok információt tartalmaz egy példa: irányok, dinamika, pozíciók, sebesség stb. Minél tapasztaltabb egy hallgató, annál kevesebb magyarázat kell neki ahhoz, hogy lemásoljon egy mozdulatot. Habár annak érdekében, hogy a tanuló létrehozza a mozdulatot, mélyebb aspektusában is, szüksége van az oktatóval azonos koncepciót építenie. A koncepció építése az, ahol minden elkezdődik. Végignézve valakinek a mozgását, egy gyakorolt tanár meg tudja mondani, hogy milyen koncepciót használ az illető, a testében és a fejében mi van. Ez a koncepció gyakran egy kép és sokszor nem tudatos. A következő lépés, hogy az egyén tudatossá váljék a koncepcióban és kezdje el ezt megváltoztatni új képeket alkotva.

Ez a magyarázat arra, hogy miért nem tudod megtanulni a tangót csak önmagában youtube videókat nézve, amit látsz az már az eredménye annak, ahogy a táncosok megértették a mozgást. A legfontosabb test munka a táncban láthatatlan.

Amíg megdöbbenve figyeled a szabad lábadat egy bonyolult díszítésben, a tengely láb és a táncos központja törekszik a táncos egyensúlyának megőrzésére. Ha haladó táncos vagy, egy videó elégséges lehet egy új lépés sor elsajátításához, vagy egy mozdulat csiszolására. A kezdőnek azonban szüksége van egy élő személyre, hogy megmutassa és elmagyarázza, hogyan működik a mozgás, újra és újra.

A mozdulat működésére adott magyarázat általában nagyon értékes. Gyakran tükrözi a tanár biomechanikai és anatómiai ismereteinek mértékét. Azonban ennek a fajta magyarázatnak van egy fontos hátránya: algoritmikusan működik, hangsúlyozva a dolgok sorrendjét, túl sok részletet és feltételt tölt be az emlékezetbe, több feladatot ad a lassabb analitikus gondolkodásunknak.

Ha részletesen szeretném elmondani neked, hogy hogyan kell lépésről lépni minden releváns paraméter tekintetében, egy órát beszélhetnék, és végül olyan információkkal árasztalak el, hogy ez leállíthat az eddigi mozgásodban. Testünk nem azért mozog, mert racionális szóbeli utasításokat adunk neki. Emellett az emberek is csak egy kis számú feltételt (szabályt) tartanak szem előtt, ahhoz, hogy egy feladatot végre hajtsanak. A tisztán funkcionális magyarázat eredménye robotikus mozgás, tehát az önkifejezés és a muzikalitás hiánya miatt, nem működnek a csak funkcionális magyarázatok. Testünk nem gép. Élő szervezetek vagyunk, és a magunk titokzatos módján mozgunk. Egy vizuális példa megmutatja az eredményt; egy érzékszervi példa az érzést érzi; a funkcionális magyarázat megértette, hogyan működnek együtt a testrészek az eredmény létrehozásához, feltárva az alapul szolgáló programozást és hardvert; a belső kép azonban valami teljesen más. A hatékony kép egyszerre tartalmaz magyarázatot és eredményt. Ez a magyarázat pontosabban tartalmazza azt a megértést, hogy a mozgás vizuális, érzékszervi, azonnali és intuitív.

Azonban, ne hagyd, hogy a „kép” szó megtévesszen: nem csak arról szól, hogy néz ki valami, hanem arról is, hogyan néz ki és hogyan érez, és arról, ahogy az megtörténik. A képek holisztikusan megragadják a mozgás lényegét, asszociálva valami számodra ismert dologgal.

Ha a képeket hatékonyan használják a táncoktatásban, akkor a diákok nem feltétlenül igénylik az összes technikai és anatómiai részletet, bár tapasztalatom szerint a tangót tanulók értékelik ezt a fajta információt. A felnőttek gyakran rendelkeznek anatómiai ismeretekkel, és szeretnék megérteni testüket intellektuálisan. Mégis, a biomechanikáról szóló hosszú magyarázatot követően mindig egy belső kép szikrája adja meg a végső megértést, és teszi működővé a mozgást.

Tehát melyek a ténylegesen hatékony kép paraméterei?

A képnek, ellentétben a funkcionális magyarázattal, nemcsak a mozgás mechanikáját, hanem mindenek előtt az alapvető SZÁNDÉKÁT kell közvetítenie. A szándék irányított vágy, amelyet egy igével lehet kifejezni. A szándék az a mélyebb energetikai impulzus, ahonnan a mozgás származik. Ha elmondjuk a tanulóknak: „Képzeld el pincér vagy egy drága étteremben, aki remek ételeket kínál az ügyfeleknek”, ez a kép azonnali és nagyon hasonló választ fog adni a legtöbb emberben. Minden ember kiegyenesedik, enyhén felemeli az állát, büszke, kissé arrogáns testtartást vesz fel, majd a kar „gesztusát” hangsúlyozza. Ehelyett, ha azt mondod, „képzeld el a büszke testtartást”, ez nem lesz ugyanolyan azonnali és egységes eredmény. Ez megközelítő jellegű, karikatúrális fogalmakhoz vezetne, „a büszke testtartás” jelentése minden egyes diáknak, és legtöbben, statikusok maradnának.

A képnek PRECÍZNEK kell lennie. Egy nagyon specifikus és ismerős helyzetet vagy érzést kell leírnia annak érdekében, hogy a hallgató azonnal azonosuljon vele. Amikor a tanárok olyan dolgokat mondanak el, mint például: „képzeljük el, hogy macho vagy” vagy „képzeljük el hogy a szíveddel táncolsz”, akkor a legtöbb hallgatónak problémái lesznek, ha egyszerre valami olyasmit azonosítanak, amely általános és hajlamos a különböző értelmezésekre. Ha a kép több kérdést tesz fel, mint amire válaszol, ha egy ködös érzést hagy maga után, akkor azt jelenti, hogy a kép nem pontos vagy nem ismert. Sajnálatos módon sok tangó tanár mindenféle képzetlen képzelődéssel lecsillapítja a tanulókat, ami zavart kelt a legegyszerűbb biomechanikával kapcsolatban. Például vegye figyelembe a gyakran használt képet „a felsőtest leválasztásáról az alsó testéről”. Úgy tűnik, hogy nagyon pontos és egyértelmű szándékot ad.

Ez azonban azt eredményezi, hogy az emberek felfújják a bordázatukat, a mellkasukat felhúzzák, a test különböző részeiben lélegzik és merevítik: a jó tánctartás  ezzel ellentétes. Az „elválasztás” kifejezés leírja az eredményt, nem mondja el, hogyan juthat el oda. A hatékony kép egy adott irányvektort és egy folyamatot kínál. Most fontold meg a javaslatot, hogy „képzeld el egy nagyon szoros nadrágot veszel magadra”. A diákok talpra állítják a lábukat, megigazítják lábukat, beigazítják az alsó hasrészt, és kissé visszahúzzák a medence területét. Ugyanakkor a gerincen felfelé irányítják a törzset, és kissé előre és felfelé nyitják a mellkast. Most sokkal közelebb állunk ahhoz, amit a tánctartásban keresünk – és még mindenki lélegzik.

Egy képnek beszélnie kell az emberekhez, hogy saját tapasztalataikból hozzák létre. Csak akkor mondhatod valakinek, hogy „tegye le a lábát halkan, mint egy párduc”, ha ez a személy ismeri a párducot. Ez az, ahol a kulturális különbségek döntő szerepet játszanak. Hallottam egy argentin tanártól, aki azt mondta a diákjainak, hogy úgy tegyék le a lábukat a talajra, mintha egy ex-szeretőt taposnának, aki minden lépésnél jelentéktelen volt számukra. Számomra kulturális hátteremmel és tapasztalatommal, egy ilyen kép túl erőszakos. Egy semleges kép „lassan lenyomva a lábat a padlóra” jobban működik a diákjaim nagy részénél. A „úgy táncolj egy nővel, mintha később szexelni szeretnél vele” lehet, hogy egyik kultúrában kényelmes, elfogadható, de másik kultúrából érkező embernek akadályozhatja a mozgását.

Ideális esetben egy képnek egy reflexet kell aktiválnia, megkerülve az összes mentális erőfeszítést. A karakterek és az állatok szereplői bizonyos mértékig működnek, feltéve, ha a diákok ismerik, hogy miről beszélünk. A hangulatok jól működhetnek (például „képzeld el hogy rámenős vagy, képzelj el egy vasárnapi sétát, egy lusta sétát, pihenni a napfényben”), mindaddig, amíg konkrét viselkedést jeleznek. A kép nem feltétlenül mindig szolgál mozgást, hanem a táncos attitűdöt is szolgálhatja, például „büszkén tartom magam, mint egy királyné” vagy „egyszerre kivetítem az energiámat a tér minden irányában”. Amikor a diákok az esti órájukra jönnek, munkától kimerültek, csináljatok néhány bemelegítő gyakorlatot, megkérheted őket, hogy ugorjanak fel és le, mint a gyerekek, majd hagyják, a feszültséget lágyan a lábakon keresztül a talajba távozni. Az arcuk lazulni fog, és mosolyogni kezdenek, hagyják, hogy az energia szabadon áramolhasson a testükön keresztül. Ha többet szeretnél megtudni táncban használható képekről, ajánlom Eric Franklin könyveket és videókat. (https://franklinmethod.com/about/eric-franklin/)

Mégis néha a leghatékonyabb képek sem működnek mindenki számára, különféle oknál fogva. Ha egy felismerést érzel, és a mozgás azonnal megszerzi a kívánt minőséget, akkor a kép működött. Habár mindezt a gyakorlatokban és a táncban is kell figyelni. Ha egy kép nem működött, egyszerűen keress egy másikat. Minden egyes mozdulat többféleképpen „ábrázolható”. Misztikus módon a képek néha lejárati dátummal rendelkeznek, egy idő után abbahagyhatják a munkát. Ez azt jelentheti, hogy integrálodott a mozgásunkban és a kép már nem tekinthető frissnek. Habár minden egyes kép csak egy bizonyos aspektusát hangsúlyozza egy mozgásnak, ugyanakkor, és ez valóban csodálatos, az EGÉSZ TESTET bevonja az adott mozdulatban.

Ettől erős a kép használat, hiszen egyetlen szándékra koncentrálva a tested hirtelen nagyon intelligens és rendkívül hatékony módon szervezi magát.

Előfordulhat, hogy a képek egyáltalán nem, vagy csak alkalmanként működnek. Ehelyett a vizuális és érzékszervi példákból vagy részletes funkcionális magyarázatból tanulunk a legtöbbet. Ebben az esetben egyszerűen mond meg a tanárnak, hogy ezek a „puha párduc mancsok”, „a mellkasra ragasztott léggömbök” és a „az ex agyának zúzása” nem hordoznak érdemi információt. Kérd meg a tanárt, hogy az információkat olyan módon adja át, amely „felismerést” hoz, és javítja a mozgást. Mindannyiunknak van képzelő ereje, mégis az agyunk nem mindegyikben ugyanaz. Ezért fontos megtalálni azokat a tanárokat, akik a mi nyelvükön tanítanak, és ilyen tanáraivá válhatunk mi is önmaguknak. Ne felejtsd el, hogy mozdulatainkat egy sokkal összetettebb és bonyolultabb rendszer vezérli, mint bármi, amit megérthetünk, és mindig olyan dolgok kombinációja, amelyek finom módon mozognak, egyszerre könnyednek és erőteljesnek, spontánnak mégis kontrolláltak, szabadon fejeződhetnek ki a táncban. A képek gyakran az egyetlen átjárók, amelyek e szabadsághoz vezetnek.

a Te tangód!

Évi