A kapcsolódás alapvető emberi szükséglet, mégis szörnyen rosszul megy legtöbbünknek.

A kapcsolódás alapvető emberi szükséglet, mégis szörnyen rosszul megy legtöbbünknek.

Senki nem a magányra született és mindenkinek szüksége van az egészséges emberi kapcsolódásra a fejlődéshez.

Johann Hari a Lost Connections című könyvében (https://www.bloomsbury.com /us/lost-connections -9781632868305/) a trauma és a mentális egészség területén végzett munkájáról beszél, és vallja, hogy szinte minden esetben a kapcsolat veszteségétől szenvedünk, amit utólag nem tudtunk helyrehozni. Magyar nyelvre fordította Benő Éva.

Egy ponton a könyvben Hari egy klinikáról beszél, ahol a túlsúlyos betegeknek orvosi felügyelet alatt tartottak diétát azon célból, hogy megmentsék a betegek életét. A kezelés működött, számos beteg több kg-al könnyebb lett és az új életkezdésrend reményében sétált ki a klinikáról. Később, azonban megmutatkoztak a mellékhatások, amit egy orvos sem tudott megjósolni. A betegek némelyike visszanyerte a súlyát, vagy még annál is többet. Mások azonban pszichotikus töréseket szenvedtek, és olyan is volt, aki öngyilkossággal vetett véget az életének.

Miután elkezdték megnézni, hogy miért is van az, hogy több páciensnek a gyógyulását követően kedvezőtlen kimenetelű lett az élete úgy fontos észlelésre jutottak: az az időszak, amikor a páciens elkezd túltáplálkozni, ez általában a trauma időszakával függ össze, azért mert nincsen más másolható mechanizmusa. Hari így összegezte a felfedezéseit: “Amit problémának gondoltunk, az valójában a probléma tünete volt, amiről senkinek nem volt tudomása.” A kapcsolat az egységélmény megtapasztalása, megosztott élményekkel, összekapcsolható érzelmekkel vagy hasonló gondolatokkal rendelkezik.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden egyes túlsúlyos személy valamiféle tudatalatti traumában szenved. A lényeg az, hogy sokunknál a folyamatban lévő problémák közül, amit nem tudunk megoldani, valójában ezek csak tünetei mélyebb problémáknak, amiket még nem ismerünk. Tény, hogy Hari ezt az égő ház füstjéhez hasonlítja: a felhők hullámozhatnak, de a tűz kioltása nélkül az erőfeszítéseik hiábavalóak lesznek.

A trauma legtöbb ember életében a legnagyobb probléma. A trauma az, ami sérült képességet teremt másokkal való kapcsolódáshoz. A „trauma” kifejezés alatt nem, feltétlenül a legsúlyosabb és leghihetetlenebb atrocitásokat értjük. Bármikor valami megijeszt bennünket, és nem jutunk túl a félelmen, trauma keletkezik. Ha nem hisszük el, hogy rendelkezzünk olyan erőforrásokkal vagy képességekkel, hogy megbirkózzunk egy bizonyos problémával vagy az ingerekkel, adaptív viselkedést hozunk létre, megtagadjuk vagy elkerüljük.

Tehát önmagában, nem maga a trauma okozza a legnagyobb hosszú távú kárt; hanem az, ahogy a trauma hat a pszichére, és amiként megakadályozza a normál, egészséges életbe való újbóli beilleszkedést, ahol más emberek és ismeretlen helyzetek jóindulatúnak tekinthetők.

Valószínűleg ezt a kijelentést már hallottátok valamilyen formában: A függőség ellentéte nem a józanság, hanem a kapcsolódás. A boldogság legfőbb pillére a valakihez tartozás érzése és célja. Azok a kultúrák, amelyek szociálisabbak, mentálisan is egészségesebbek. Azok az emberek, akik egyedül vannak, gyakran halnak meg korábban, vagy hamarabb megbetegszenek.

Törzsi fajok vagyunk. Nincsen más út, akkor sincs ha ezt az erősen individualista társadalom el akarja hitetni velünk. A személyiségünk, nem egy önálló szigetként működik. Kapcsolódásban születtünk és a másokkal való kapcsolatunk révén teszünk gyakorlatilag mindent az életben. Nemcsak szeretjük előnyben részesíteni az egészséges kapcsolatokat, hanem szükségünk van rájuk.

A kapcsolódás nagyon fontos és mégis sokszor figyelmen kívül van hagyva és oly kevés erőforrás áll rendelkezésünkre, hogy megtanítsuk az embertársainkat, hogy miként támogathatják az életükben a valódi kapcsolatot. Itt van azonban néhány alapvető ötlet, amely segíthet.

Értsd meg, hogy mit jelent a kapcsolódás

A kapcsolódáskor egységélményt tapasztalhatunk.  

A kapcsolódás megosztott élményekkel, odaillő érzelmekkel vagy hasonló gondolatokkal rendelkezik. Ez az érzés egy valami nagyobbhoz tartozik. Amikor egy sporteseményt nézel a barátaiddal, akkor kapcsolódást élsz meg. Amikor a családdal vacsorázol, vagy megnyitod magad és kinyilvánítod az őszinte érzéseidet egy másik személynek, akkor is kapcsolódást élsz meg.

Egy olyan világ alkotói vagyunk, melynek célja, hogy minél több kapcsolatot hozzon létre mint valaha, de valahogy mégis, a digitális technológiák megjelenése nagyrészt megszakította a kapcsolódásokat avagy előmozdította a nem hiteles kapcsolódást – ami nem működik :(. Az egység nem színlelhető. Ez nem olyan valami, amit intellektualizálni lehetne. Hanem valami olyan amit, csak érezni lehet. 

Tanuld meg, hogyan kapcsolódj másokkal hitelesen 

A kapcsolódáshoz szükséges a hitelesség. Az internet és a szociális média nem azért bomlasztja a kapcsolatokat, mert rá vagyunk ragadva a vacsora asztalon a mobilunkra, hanem, azért mert csökkenti a hitelesség képességét. 

Lehetővé teszik számodra, hogy kiemeld az életedből azt a filmkockát, amit szeretnél, hogy kedvedre szerkeszd szűrd és közzétedd. Életed teljes arculatát felépítheted, ami lehet valóságos, azonban lehet hazugság. A hazugság miatt zárulsz be a kapcsolódásaid előtt. Azok az emberek, akiknek hiteles kapcsolatuk van a szociális médiában, nagyrészt pozitív nézettel és tapasztalattal rendelkeznek. Azok a személyek, akik valódi módon használják a kapcsolatot másokkal, azoknál nem jelenik meg a virtuális világ a használatával kapcsolatos szorongás és depresszió.

Az ok, amiért az emberek a hamis valóságukat mutatják, az a félelem hogy nem fognak tetszeni másoknak, itt összekeverik a figyelmet a kapcsolódással – a kettő nem ugyanaz a dolog. 

Tedd a hangsúlyt a kapcsolódás létrehozására és ne a kapcsolódás befogadására

A kapcsolódás időigényes, energiát és őszinte érzelmeket igényel, meg kell osztanunk egymással tapasztalatainkat és nyitottságunkat. Nem csatlakozhatunk úgy másokhoz, hogy megpróbálunk jóváhagyást, félelmet, megbecsülést, elismerést, irigységet vagy fölényt keresni. A másokkal való kapcsolat helyreállításának folyamatában rájöttünk, hogy valójában eközben magunkkal teremtünk kapcsolatot. A legtöbb ember úgy véli, hogy a kapcsolódás valami olyan amihez “elég jónak” kell lenni, és akkor jön létre ha eléggé akarják. 

Ha a gyógyulás az egységben történő visszatérést jelenti, akkor a trauma gyógyulása emlékeztet arra, hogy megbízhatok másokban megbízhatok magamban és bízhatunk az életben. A könnyedségbe, nyugalomba és az élni akarásban történő visszailleszkedés az, hogy az életnek hagyjuk, hogy legyen a maga valóságában, semmint kontrollálni akarnánk, hogy miként vélekedjünk róla. 

Nem vár arra, hogy mások kezdeményezzék vagy fenntartsák a kapcsolódást. 

A mi saját készségünk, hogy újra próbálkozunk vele, hogy találkozzunk a sérülékenységünkkel, hogy megmutassuk másoknak, hogy sikeresen kapcsolódjunk, és aktív részévé váljunk a közösségünknek családunknak és baráti csoportjainknak.

A másokkal történő kapcsolódás helyreállításakor, ráébredünk, arra, hogy valóban magunkkal teremtünk kapcsolatot. Látva és szeretve, akik vagyunk, hogyan gondolkodunk, és mit érezzünk, megélhetjük, hogy rendben van az ahogy vagyunk. Ha alapvető emberi szükségletünk az, hogy kapcsolódást létesítsünk másokkal, és a kapcsolódásban megmutassuk az igazi önmagunkat, ez lehetővé teszi érzelmi sebeink gyógyítását.

A mi javunkat szolgálja, amikor beleadjuk az időnket és energiánkat azoknak, akik tisztelik és ápolják azt. Ami a legfontosabb, az a tudás, hogy még akkor is, ha át kell mennünk az élet tüzein – ahogyan mindannyian csinálunk -, végül erősebbé, tisztábbá vállunk és késszé arra hogy értékeljük mindazt, amink van. 

A kintsugi japán művészetében ahol a törött tárgyakat büszkeséggel javítják meg és büszkeséggel állítják ki, a kapcsolódások és a visszakapcsolódások gyakran erősebbek, ott ahogy magunkat erőssé kellett kovácsolnunk.