Intimitás a tangóban – Theta-Tango

Intimitás a tangóban

 In aktualis, blog

Tangóban az intimitás, a szavak nélküli párbeszéd a férfi és nő őszinte tiszta kapcsolata, táncban megnyilvánulva. Következmény nincs. Elvárások nélkül megyünk bele  a táncba és lépünk ki a  táncból. Az elengedés is tiszta. A tangónak van egy jól felépített szabályrendszere ami követhető, vagy átléphető,…értelme mindenképp megvan, ugyanis 3-4 számot táncolok egy partnerrel, bármilyen jó is az, utána el tudom engedni. Tiszteletben tudom tartani magam és a másik határait. Lehet később még táncolunk, lehet megbeszéljük, hogy többet táncolunk valamilyen oknál fogva. Van ilyen. A legegészségesebb azonban az, hogy egymás szabadságát szem előtt tartjuk. Ekkor fog jól működni táncban a kapcsolódás, intimitás is. Ekkor marad meg a vágynak a szikrája is. Így folyamatosan megélhetem, hogy adok-kapok, az intimitást és ez áramlik, térben és időben, tehát van és van.

A tangó lehet egy tan-tér az intimitás megértésére, megélésére. Itt ez megvan. Minden alkalommal. Lehet ám elsőre tartózkodni tőle, hiszen sokan korábban nem tanultuk. Igen, ebben a formában nem tanultuk. Egy nagyon értékes terület az intimitáson belül, amit a tangó képvisel. Érzem, megélem, hogy a partnerem ott van velem. Elfogad. Kölcsönösen bízunk egymásban. Rábízom magam, mert érzem, hogy megtehetem. Lehet soha nem beszéltünk, és lehet nem is fogunk, lehet ez volt az első és utolsó táncunk, együtt. Mégis valami fantasztikusat élünk meg együtt, amiről a testem-lelkem emlékezik egy ideig. A tangóban van érintés, van ölelés. Igen. Ez mind megvan. Ezen keresztül történik a párbeszéd. Az ölelésnek van egy kerete, ezt tiszteletben tartjuk, ez teszi lehetővé, hogy abban a formában találkozunk az intimitással ami a tangó.

A Te tangód!

Benő Évi

Recent Posts
Contact Us

We're not around right now. But you can send us an email and we'll get back to you, asap.

Not readable? Change text. captcha txt

Start typing and press Enter to search